Az Egyesült Államok csütörtökön szankciókat jelentett be két orosz magánszemély és három orosz vállalat ellen, mert megkönnyítették az Oroszország és Észak-Korea közötti fegyverszállításokat, beleértve az Ukrajnában felhasználandó ballisztikus rakétákat is, írja a Reuters.
Joe Biden amerikai elnök és Donald Trump, a republikánusok legesélyesebb elnökjelöltje is elfogadta a CNN meghívását egy június 27-én megrendezendő televíziós vitára.
A következő héten Olaszországban tartandó G7-csúcstalálkozón a világ vezető demokráciái megvitatják a globális kereskedelem széttöredezésének veszélyeit, amelyek az Egyesült Államok által Kínával szemben bevezetett új vámok miatt jöttek felszínre – közölte Giancarlo Giorgetti olasz gazdasági miniszter a Reuters szerint.
Kína határozottan ellenzi az USA azon döntését, hogy további vámokat vet ki az ázsiai országból importált termékek széles körére – közölte a pekingi kormány a kedden bejelentett amerikai lépésre válaszul, amely mintegy 18 milliárd dollárnyi importot érint, és a félvezetőkre, akkumulátorokra, napelemekre, kritikus ásványi anyagokra, kikötői darukra, orvosi termékekre, acélra, alumíniumra és elektromos járművekre kivetett vámokat tartalmaz.
Áprilisban az amerikai termelői árak a szolgáltatások és áruk költségeinek jelentős emelkedése miatt a várakozásokat meghaladóan emelkedtek, jelezve, hogy az infláció a második negyedév kezdetén is magas szinten maradt.
Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy a Kínából importált termékek széles körénél emelik meg a vámokat, többek között a félvezetőkre, akkumulátorokra, napelemekre, kritikus ásványi anyagokra, kikötői darukra, orvosi termékekre, acélra, alumíniumra és elektromos járművekre vetnek ki magasabb kereskedelmi terheket. A változtatások mintegy 18 milliárd dollár értékű importot érintenek, ami Biden legátfogóbb frissítése az elődje, Donald Trump korábbi elnök által először bevezetett kínai büntetővámoknak.
Az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője, Vedant Patel, szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök az új védelmi miniszter kinevezésével, aki civil közgazdász, kétségbeesetten igyekszik támogatni az ukrajnai inváziót, célja a gazdasági háborúra való felkészülés és a védelmi költségvetés hatékonyabb felhasználása.
Svédország háború esetén kész atomfegyvert fogadni a területén - jelentette ki a svéd miniszterelnök hétfőn.
Az Egyesült Államok aggodalmát fejezte ki, hogy Kína egy új szövetségi tengelyt akar létrehozni többek között Magyarország, Szerbia és Oroszország vezetőivel. Washington akkor küldött figyelmeztetést az Európai Uniónak, amikor Hszi Csin-ping kínai elnök európai körútján találkozott Alekszandar Vučić szerb elnökkel és három napos magyar találkozója alatt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel is egyeztet. Továbbá a kínai vezető május 15-re Vlagyimir Putyin orosz államfővel tervezett találkozót – számolt be az EUobserver.
A Biden-kormányzat visszavonta az Intel és a Qualcomm számára a Huawei félvezetőkkel való ellátását lehetővé tevő kiviteli engedélyeket, növelve ezzel a kínai távközlési berendezéseket gyártó vállalatra nehezedő nyomást. Az amerikai kereskedelmi minisztérium lépése érinti a Huawei laptopok és mobiltelefonok számára gyártott chipek szállítását is, így akár a magyar piacra is hatással lehet.
Újabb szankciókkal próbálja megtörni az Egyesült Államok az ukrajnai háborúban Oroszországot, azonban az eddigi intézkedések csak korlátozott sikereket hoztak. Most Washington ezért egyre inkább a büntetőlépések kijátszásában segédkező kínai és egyéb országokhoz tartozó cégeket vette célba. Azonban szakértők szerint Peking bármikor kész kihátrálni Oroszország mögül, ha a Nyugat kész kereskedelmi, gazdasági engedményeket tenni. Kína támogatása nélkül pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök hamar kilátástalan helyzetbe kerülhetne a háborúban.
Donald Trump, ha újra elnök lesz, a NATO-tagállamokat arra kényszerítené, hogy védelmi kiadásaikat a GDP 3 százalékára emeljék, reagálva ezzel az Oroszország és Kína jelentette fenyegetésekre, miközben az Ukrajnának nyújtott támogatást nem számítaná bele ebbe a keretbe - számolt be a Telegraph.
Az előrejelzéseket készítő amerikai gazdasági és piaci elemzőknek ismét nehéz dolguk van. Tovább tetézi a gondokat, hogy míg 2023-ban a vártnál jobb adatok okoztak meglepetést, addig 2024-ben a tényleges adatok a prognózisokhoz képest sokkal kedvezőtlenebbek lehetnek.
Egy vezető amerikai védelmi tisztviselő szerint orosz katonák léptek be egy légibázisra Nigerben, amelyet amerikai katonák is használnak – írja a Reuters.
A Salamon-szigetek Jeremiah Manele-t, egy korábbi vezető diplomatát választott miniszterelnökké. Manele volt az, aki Kínával védelmi együttműködési megállapodást kötött és Tajvan helyett a Peking vezette részt ismerte el az egyetlen Kínának. Elemzők szerint a kormányváltás mégis a csendes-óceáni szigetország hagyományos nyugati szövetségesei felé való elmozdulást jelezheti.
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és az Európai Unió nyomást gyakorol az Egyesült Arab Emírségekre, hogy hatékonyabban lépjenek fel az Oroszországgal szembeni szankciókat kijátszó cégekkel szemben, és megosszák a kettős felhasználású termékek exportjára vonatkozó adatokat.
Van olyan forgatókönyv, hogy egyikőjük sem nyer egyértelműen.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Úgy beszél, mintha nyert volna az államban.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.